Az alternatív gyógyászat körébe szerintem egyértelműen belefér a hajbeültetés, vagyis a kopaszodás gyógyítása, illetve eltűntetése a plasztikai sebészet segítségével.

A kopaszodás formájában, valamint a megjelenés időpontjában azonban jelentős különbségek fedezhetőek fel a férfiak és a nők esetében, és ezekre a hajbeültetéskor is tekintettel kell lenni.

Kopaszodás és hajbeültetés férfiaknál

A férfiaknál rendszerint a patkó alakú kopaszodás jelentkezik, ráadásul nagyon sokszor már egészen fiatalon. A jellegzetes, elölről hátra felé terjedő hajritkulásnak hormonális okai vannak, hiszen a tesztoszteron DHT nevű módosulata megtámadja a hajállományt, így gyérítve azt.

hajbeültetés előtt után kép és eredmény

A természet azonban az urak segítségére sietett azzal, hogy a fej oldalsó és hátsó területén levő hajszálak immunisak erre a hormonra, így a FUE hajbeültetéssel eltűntethető a férfiak kopaszodása.

Hajátültetés a nők esetében

hajritkulás és hajbeültetés nőknél

A hölgyek esetében ritkán kerül sor a teljesen kopasz foltok kialakulására, nekik inkább hajuk ritkulásával kell szembe nézniük, ráadásul erre jóval idősebb korban kerül sor. A tesztoszteron nevű férfi hormon ugyanis idősebb korban az ő szervezetükben is megjelenik, magával hozva a DHT hajpusztítását.

A hajátültetés azonban a nők hajsűrítésére is alkalmas, így a beavatkozással az ő esetükben is teljes mértékben visszaállítható az esztétikusan dús frizura.

A hajbeültetés elvégzésekor is vannak különbségek a nők és férfiak esetében, kezdve azzal, hogy a hölgyek ritkán hagyják frizurájukat a hajátültetéshez ideális rövidségűre vágni.
Másik lényeges különbség, hogy a nők haja vékonyabb, amit a haj kiszedésekor és beültetésekor is figyelembe kell venni, nehogy megsérüljön a korlátozott mértékben rendelkezésre álló egészséges hajállomány.

hajbeültetési tűk

A fentiek szem előtt tartásával azonban megállapítható, hogy hajbeültetéssel mind a férfiak mind a nők esetében nagy biztonsággal állítható helyre a megritkult hajállomány, hogy ismét büszkén viselhessék esztétikus frizurájukat.